200 éves HARTMANN 200 napos szakdolgozói pályázata

Az idén 200 éves HARTMANN a világ egyik vezető orvostechnikai vállalata, amely élen jár az innovatív eszközök és eljárások terjesztésében.

Sajtóanyag

Ennek jegyében került meghirdetésre a ”200 éves HARTMANN 200 napos szakdolgozói pályázata”, a MESZK márciusi kongresszusán, melynek célja az élvonalbeli termékek használatával szerzett tapasztalatok megosztása az ellátás különböző területein dolgozókkal.

A MESZK szakmai fő támogatóként örömmel állt a felhívás mellé, hiszen a korszerű termékek használata a betegellátásban nem csupán az emberi erőforrás leterheltségének csökkentésére nyújthat segítséget, hanem a betegbiztonság javításában is jelentős eredmények érhetők el alkalmazásukkal.

Fontos feladat, hogy a szakdolgozók lehetőséget kapjanak arra, hogy az innovatív megoldásokat maguk is nyomon követhessék és beépítsék a mindennapi gyakorlatba, valamint sikereiket a pályázat útján megoszthassák egymással.

Igazán örvendetes, hogy az ország egész területéről érkeztek pályaművek. A Szakmai Bíráló Bizottság 19 tagja számára rendkívül nehéz feladat volt felállítani a 148 pályázat rangsorát. Egyes kategóriákban az értékes anyagok nagy száma miatt különdíjak is megítélésre kerültek.

A MESZK V. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusának zárónapján ünnepélyes keretek között került sor a pályázati díjak átadására.

A díjazottak névsora:

Sebkezelés kategória
I. díj Tóth Baranyi Zsolt - Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Int., Szeged
II. díj Ignáth Györgyi Andrea, Rizmajer Beáta -  Egyesített Szentistván és Szent László Kórház-Rendelőintézet, Budapest
III. díj Sánta Csilla - Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Kp., Szeged

Különdíjak

Kocsisné Németh Zsanett - Soproni Erzsébet Kórház Sebészet-Érsebészeti Osztály, Sopron
Bartoli Szilvia - Olajág Otthonok, Budapest
Juhász Judit - Pestszentlőrinc- Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató
Nonprofit Közhasznú Kft., Budapest

Műtéti termékek kategória
II. díj Varga Tiborné
Karolina Kórház Rendelőintézet Központi Műtő Blokk, Mosonmagyaróvár
II. díj Cserey Andrea
Jávorszky Ödön Kórház Kp-ii Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztály, Vác

Inkontinencia-ellátás, Sztóma-ellátás kategória

Inkontinencia-ellátás
I. díj Sillthali-Netzer Mária Henriette - Aqua Patika Budapest
III. díj Erdősné Dézsi Ágnes - Hajdúsági Szociális Szolgáltató Központ, Hajdúnánás
Különdíj Such Tamara, Molnár Tibor - Békéscsabai Életfa Idősek Otthona, Békéscsaba

Sztóma-ellátás
I. díj Deák Gyuláné - Pándy Kálmán Kórház Sebészet, Gyula
III. díj Horváth Katalin Beatrix - SE Általános Orvostudományi Kar I. számú Sebészeti Klinika, Budapest

Infekciókontroll kategória
I. díj Élőné Kudoba Anita - Karolina Kórház, Mosonmagyaróvár
II. díj Técsiné Ács Andrea - Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu
III. díj Szilágyi Adrienn, Kimpián Margaretta Enikő - Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika

Különdíj

Molnár – Társi Nóra - Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Budapest

Diagnosztika kategória
I. díj Such Tamara, Molnár Tibor - Békéscsabai Életfa Idősek Otthona, Békéscsaba