Kéz a kézben a jobb betegbiztonságért!

Szeptember 17.: a Betegbiztonság világnapja

Az idei Betegbiztonsági Világnap témája a betegek nagyobb mértékű bevonása a betegbiztonság erősítése érdekében. Ennek alapvető feltételei többek között a saját szerepük megértése, az egészségügyi dolgozókkal való együttműködéshez szükséges megfelelő tudás megszerzése, valamint a jóindulatú és támogató környezet.

Miért fontos a betegek bevonása?

Ha közelebbről megvizsgáljuk például a fertőzések megelőzésének témáját, hamar világossá válik - amint azt egy szisztematikus áttekintő cikk is mutatja -, hogy a betegek gyakran kevés információt kapnak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekről és azok elkerülésének módjáról. Ugyanakkor a betegek többsége szívesen részt venne a fertőzésmegelőzésben, és jobban betartaná a higiéniai intézkedéseket, ha tájékoztatást és motivációs anyagot kapna, amint azt egy 2019-es német tanulmány is kimutatta. Az egészségügyi dolgozók negatív reakcióitól való félelem azonban gyakran hátráltatja a higiéniai hiányosságok bejelentését.

Mit tehetnek az egészségügyi dolgozók a betegek bevonása érdekében?

Számos példa mutatja, hogy a betegek és a látogatók mennyire aktívan részt vehetnek a fertőzések elleni védekezésben és az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésében. Ez különösen akkor igaz, ha az egészségügyi dolgozók komolyan veszik a betegek félelmeit és aggodalmait, válaszolnak a kérdésekre, és konkrét információkkal látják el őket - például arról, hogy a betegek és látogatók számára mely momentumokban különösen fontos a kézhigiénia.

A kézhigiéne 5 momentuma – Mikor kell a betegeknek és a látogatóknak kezet fertőtleníteni?

1. A betegszobába történő belépés ill. az onnét való távozás után.

2. A WC vagy az ágytál használata után.

3. A saját seb, a nyálkahártya vagy a vénás kanül bemeneti helyének érintése előtt és után.

4. A kórházban gyakran megérintett ún. kritikus felületekkel való érintkezés után (pl. kilincsek, kapaszkodók).

5. Evés, ivás vagy gyógyszerbevétel előtt.

Bizonyítottan csökkent például a C. difficile fertőzések száma a betegek kézhigiénés tájékoztatása után [1], illetve javult a betegek kézhigiénéje, miután az egészségügyi dolgozók tájékoztató anyagokat és fertőtlenítő szert biztosítottak nekik étkezés előtt [2].

Megfordítva, a kézhigiénés compliance a kórházakban is javul, ha a megfelelően tájékozott betegek és látogatók emlékeztetik az egészségügyi szakembereket a kézhigiéne 5 momentumára az egészségügyi intézményekben. [3].

Az egészségügyi ágazatra is jellemző egyre nagyobb fokú digitalizáció a betegeket is segíti abban, hogy önállóan tájékozódjanak az egészségügyi témákról, és ez nagyszerű lehetőséget kínál az ellátás minőségének javítására, az átláthatóság növelésére és a betegek igényeinek jobb kielégítésére.

A betegek bevonása: kéz a kézben a nagyobb betegbiztonságért!

Az idei Betegbiztonsági világnap céljait mindenki támogathatja! Az egészségügyi dolgozók azáltal, hogy egyértelmű tájékoztatást nyújtanak a betegek részére, valamint nyitottak és együttműködőek; a betegek és a látogatók pedig a helyes kézhigiénia szorgalmas gyakorlásával!
Forrás:
[1] Pokrywka M, Buraczewski M, Frank D, Dixon H, Ferrelli J, Shutt K, Yassin M. Can improving patient hand hygiene impact Clostridium difficile infection events at an academic medical center? Am J Infect Control. 2017 Sep 1;45(9):959-963. doi: 10.1016/j.ajic.2017.06.019. PMID: 28863811.
[2] Loveday HP, Tingle A, Wilson JA. Using a multimodal strategy to improve patient hand hygiene. Am J Infect Control. 2021 Jun;49(6):740-745. doi: 10.1016/j.ajic.2020.12.011. Epub 2020 Dec 19. PMID: 33352252; PMCID: PMC8807075.
[3] Eng TY, Eng NL, Jenkins CA, Grota PG. "Did you wash your hands?": a prospective study of patient empowerment to prompt hand washing by healthcare providers. J Infect Prev. 2021 Sep;22(5):195-202. doi: 10.1177/17571774211012767. Epub 2021 Jun 22. PMID: 34659457; PMCID: PMC8512875.